2012. december 4., kedd

Scrap

Azért scrappelek is időnként. A scrap-hu egyik újdonsága a rapid-kihívás, aminek a lényege a gyorsaság: időben felfedezni, elolvasni, megvalósítani és másnap éjfélig feltölteni. Na, rám nem jellemző, hogy naponta követném az információkat, így a korábbiakat is csak azután vettem észre, amikor már vége volt, na meg a hirtelen megnövekedett oldalakból a galériában. A másik problémám a hétvégével volt. Aztán végre találtam egyet, ami nem hétvégére esett. Adrienn miltonos kihívásában legalább két különböző miltonkapocsnak kellett szerepelni.
Mumka egyik oldalát lifteltem majdnem teljesen.


Jovi volt a házigazdája a decemberi vázlatkihívásnak, az általa választott oldal alapján készült vázlat nagyon tetszett nekem is.Különlegessége, hogy scrap-papírt jóformán nem is használtam. Helyette festettem, dudliztam.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése