2010. november 11., csütörtök

Egyszer volt, régen volt...

Ma reggel örömmel nyugtáztam, hogy süt a nap, és régi tervemet válthatom valóra. Miután biztos helyen tudtam a gyerekeket, busszal elmentem a Múzeumfaluba. Csak egy fényképezőgépet vittem magammal, lévén szándékom volt, hogy szép képeket fotózzak. A hétvégén volt a Szent Márton napi kézműves vásár ugyanitt. Sajnos nem tudtam elmenni, pedig szeretem ezt a vásári forgatagot, a portékákat. Most viszont teljesen egyedül lehettem a Múzeumfaluban, belépőjegyet sem kellett váltanom (igaz, a paraszti porták nem voltak nyitva).
Igazából szeretek egyedül lenni, hiányzik ez a nyugalom a gyerekek mellett, most viszont kedvemre sétálhattam, fényképeztem, sütkéreztem a novemberi napsütésben, élveztem a körülvevő csendet. Végre volt időm megfigyelni a kis csodákat: az almafáról csemegéző rigót, aki nem riadt meg közeledtemre, a diót törő varjakat, a megcsillanó esőcseppeket a leveleken és a fák ágain, a kíváncsi kis nyuszikat, kecskéket és mangalicákat. És közben azt sem bántam, hogy a nedves fűben beázott a csizmám.













Éppen időben mentem, mert 15-én bezár, hogy tavasszal újra megnyissa kapuit. Miért nincs nyitva télen? Szépek lehetnek télen is a hóborította zsúptetők...

2 megjegyzés:

  1. milyen szép napod, óráid lehettek... megértem a vágyad, hogy kicsit légy magadban, nálam is előjön néha... annak idején, mikor még Kolozsváron laktam minden szombaton kiültem a központi parkba és bámultam... bármit ami elém jött... madarakat, embereket, csónakázókat... elüldögéltem egy fél napot egy padon... és morrogtam ha valaki mellém ült vagy csatlakozni akart hozzám... most ezek a percek jutottak eszembe és kicsit vágyni kezdtem a tétlen világbefogadásra

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép képeket készítettél! Már megint!! Imádom, szépségesek!!

    VálaszTörlés