2010. március 21., vasárnap

Ság-hegy

Két hét után végre készítettem egy oldalt. Már nagyon hiányzott az alkotás, pedig közben volt egy scrap-tali is. És nem vagyok most sem elégedett, az a néhány szabad órácska nagyon jó lenne, de hát több időm úgysem lesz, szóval belevágtam... És a jövőben úgy néz ki, áttérek a minimálra, illetve a kevésbé időigényes és munkás tevékenységek felé hajlok.
Most a Yabo kihívására készítettem egy oldalt, ahol a "valami természetes, valami zöld és valami szalag" volt a feltétel. Tavaly szeptemberben a Ság-hegyre kirándultunk négyesben. Azelőtt talán általánosban voltam ott utoljára, és most az újdonság erejével hatott, és meglepődtem, mert igencsak klassz hely!!! A gyerekek is élvezték és jól bírták, Dorka majdnem minden sziklára felmászott...


Az alap egy sötétszürkésbarna karton. A fotót maradék zöldre ragasztottam, az alsó részt Marcsitól kaptam. A "füvet" más zöldekből vágtam, néhány virágos miltont tettem közéjük, a szalag a Rayherből való. A pillangó fából van. A cím betűit dekorgumiból kivágtam, cd-tokra ragasztottam, aztán metál-türkiz akrilfestéket hordtam fel rá szivaccsal, majd lenyomtattam. Nagyon tetszik ez a technika, szerintem fogom még használni. És most jöjjenek a részletfotók:





1 megjegyzés:

  1. gyönyörűűű és nem is értem miért panaszkodsz, hogy csak ennyi... ez így tökéletes, ahogy van...
    küldöm a részletinformációkat, amit kértél, ahogy lesz egy kis időm... puszi

    VálaszTörlés