2009. október 19., hétfő

Timcsoca kihívására készítettem ezt az oldalt, témája az ősz volt, és levélnek mindenképpen szerepelnie kellett rajta. Már korábban elterveztem, hogy hullámkartonra fogok dolgozni, amit festek-tépek. A fotó adott volt, még tavaly fényképeztem a Kresz-parkban, és egy képkeretben állva díszítette a nappalinkat, és most végre megtaláltam hozzá a megfelelő körítést. Kapóra jött az éjszakai vihar is: próbáltam a szelet is megjeleníteni az oldalon: a fotó és a háttérpapír szélét is felkunkorítottam, mintha csak a szél tépázta volna meg. A fotót is rögzítettem a biztonság kedvéért iratkapoccsal, és nehezéknek fából készült szögletes gyöngyöket ragasztottam rá. Nyomdáztam még egy sor falevelet színes papírokra, kivágtam, gyűrtem, krétáztam a szélét, és egy kupacba hordtam össze a fotó mellett. Az ősz hangulatához kívánkozott még egy boros parafadugó is az oldalra. Felhasználtam még fagombokat, rafiát, nyírfa-csillagot, régi újságpapírt, és egy kis pávatollat.

1 megjegyzés:

  1. Áháá! Megvagy, már neked is van blogod! :D Imádom ezt az őszi oldaladat, gyönyörű lett! Grat! :)

    VálaszTörlés